Kiadták a képet a paradicsomról, amelyik elveszett az űrben
Nyolc hónapon át hiába keresték, nem találták meg a Nemzetközi Űrállomáson azt a paradicsomot, melynek felügyeletével Frank Rubio űrhajóst bízták meg. Aztán jött a fordulat – kétszer is.
Nyolc hónapon át hiába keresték, nem találták meg a Nemzetközi Űrállomáson azt a paradicsomot, melynek felügyeletével Frank Rubio űrhajóst bízták meg. Aztán jött a fordulat – kétszer is.
Csak mikroorganizmusokat kell adni a Hold felszínéhez, és az alkalmas lehet arra, hogy növényeket termesszenek benne üvegházakban – állítja egy új tanulmány.
Mivel a holdi talaj száraz, ezért inkább kivonnák belőle az értékes tápanyagokat és ezzel dúsított vízben növesztenék a növények gyökérzetét.
A kísérlet során azt figyelik meg, hogy miként befolyásolja a lúdfű sejtszerkezetét és sejtműködését az űrbéli mikrogravitációs környezet.
A Nemzetköz Űrállomáshoz kapcsolódó üvegházban magokból nevelnek majd teljesen kifejlett növényeket.
A marsi expedíció egyik fontos kérdése, hogyan maradhatnak majd életben az űrhajósok a vörös bolygón. Úgy tűnik, holland kutatóknak sikerült választ találni erre.
A NASA kutatóit is megihlethette a marsi körülmények közötti növénytermesztés gondolata, melyet a Mentőexpedíció című Matt Damon-filmben is láthattunk. A kutatók egyben arra is kíváncsiak, hogy a Földön milyen körülményeket visel el a növény.